Álomtól a valóságig
Kérlek segíts, hogy megvalósíthassuk közös álmainkat. Megfejtettem a tegnapi álmomat: Ismét az egyetemi katedrán voltam, fizikából tartottam előadást, a Newton- i. törvényekkel kapcsolatban. Az álom megfejtése néhány órába került, de sok gondolatot tisztázott, ami már egy évtizede foglalkoztat.
A törvény-nem szószerint, csak a lényeg: Egy test megtartja nyugalmi helyzetét, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását, ha külső erő nem hat rá.
Az egész életünk ilyen, ha nincs külső erő, / ugyanazt tesszük, mint amit eddig tettük / semmi nem változik, az eredmény, az életünk, az életminőségünk ugyanolyan lesz mint eddig.
Pedig-pedig mennyire mást várunk!?
Van egy bökkenő. Mennyivel kedvezőtlenebb az én, a Te helyzeted egy “téglához” képest! Míg a tégla megtartja nyugalmi helyzetét-külső erő hiányában, a mi helyzetünk egyre rosszabb lesz, ha nem változtatunk. / Gondolj a munkahelyek bizonytalanságára, az inflációra, a szociális hálóra-vagy hiányára, az anyagi függetlenségre, a boldogságra, a visszavonulásra, a szabadságodra, és nem utolsósorban az egészségedre. / Keményen és kitartóan kell küzdenünk, hogy az elért színvonalat meg tudjuk tartani. Felemelkedés, Növekedés, Bőség???
Átmenetileg, pillanatnyilag ragyogóan megfelel a strucc politika, de ez valóban csak átmeneti, előbb utóbb minden kiderül.
Ha szeretnél az életminőségeden változtatni-, amit megtehetsz bármikor-, mit gondolsz, nem lenne célszerű elkezdeni, most azonnal?
A kényelmi zóna, nagy ÚR, a struccot is ki kell vinni a betonra, hogy ne tudja a homokba dugni a fejét. Ha velem tartasz, “sajnos” ki kell, hogy menjünk a betonra együtt.
A megszokás, a beidegződéseink a másik nagy uralkodónk. Na meg a “MIT SZÓLNAK MÁSOK”! Az tűnik “normálisnak”, amit a többség csinál, de ez hová vezet? Nem azért tartanak ott ahol vannak? Nézz körül légy szi’! A többség azt mondja,
hogy van 20-30-éves gyakorlata, és még is utcára került, vagy kerül hamarosan, micsoda ámítás, a többség nem tanul, nem fejlődik, nem képezi magát, és csodálkozik, hogy nem kapkodnak utána. Gondold, meg a 20-30-éves gyakorlat hátterét: legjobb esetben is néhány hónapos, esetleg egy éves gyakorlata van, amit ugyanúgy megismételt néhány tucatszor!?
Mindenki természetes eleme-amit belénk sulykoltak, keményen-az újtól, a változástól, a visszautasítástól, a döntéstől való félelem. Hogy ezt elkerüljük, a legbiztonságosabb, ha maradunk nyugalomba. / TV, sör, napfény, panaszkodás. / Pont ez a nem normális! A kis gyerekek még normálisak, egészen addig míg a család, és a társadalom hülyére nem szocializálja. Ha a csemeték olyanok lennének, mint a többség felnőtt, az egész népség csúszna-mászna, mert még járni se tanult volna meg. Hányszor próbálkozik egy pici a botladozással, mire szalad? És egy “Hatalmas Felnőtt”, hányszor próbálkozik az életének a jobbá tételével. A legbiztosabb az egyszersem, abból nem lehet baj, na meg a szomszéd is megnyugszik, hogy ugyanolyanok maradtunk, mint Ő, nehogy kilógj a sorból!!!
Tapasztalatim szerint, amit eddig mondtam mutattam az embereknek, csak nagyon kevésnek esett le a tantusz. De ennek meg van az oka.
- Nem akartak igazán változtatni, az életminőségükön
- Nem akartak kimozdulni a komfortzónából
- Nem értették meg a lényeget
- Nem látták meg, és hitték el a hatástöbbszörözés, a duplikáció lényegét
- Nem voltak hajlandók befektetésre ( idő, pénz, naptár átrendezés, valamiről le kell mondani, azért, hogy valamit megkaphass )
- Nem tettek igazán semmit, csak csodálkoztak, hogy az eredmény is semmi
- Roppant nagy eszükkel, levonták a következtetést, hogy ez nem működik / igaz is, hogy NEKIK nem működik a fentiek miatt! /
Persze, ez más, nem a megszokott dolog, amit dédapáink is ugyanúgy csináltak. Ha elhelyezkedsz egy hagyományos munkahelyen, eszedbe se jut, hogy az első hónapba be se mész, csak a következő hónap elején a fizetésért. Ha leülünk hárman ultizni, senki nem mondja, Na OK fiúk, én elmegyek moziba, majd értesítsetek, ha nyertem. Ha kockázunk, és nem minden dobásod hatos, nem kételkedsz, hogy rossz a kocka. Egy Taxi vállalkozást senki sem kezd úgy, hogy majd meg veszem az autót, ha már jól jövedelmez a fuvarozás. A nyúl nem fogja vinni a puskát, és a lekvár sem rakja el a Nagymamát. Nem különös? Hogy látod?
Kérlek segíts, mert egyedül nem tudok segíteni a népeken. Mások sokan vannak, én meg csak egyedül, ha velem tartasz, már ketten leszünk. A több mint tíz éves tapasztalat végre összeállt. Már világos, hogy mi is az a fogyasztói hálózat, és hogyan lehet létrehozni a passzív jövedelmet. Hogyan működik agy aktív “mátrix”. Miért lehet stabil a “piramis”, és miért nem működik, néhány “piramis” jellegű rendszer? / Államapparátus, hadsereg, pilótajátékok, stb…/ Miért eleve “halálraítélt” a diktatúra, az áldemokrácia, a félelem alapú rendszer, szisztéma?
Egy működő fogyasztói mátrixnak fantasztikus további előnyei vannak, ami szinte fel se fogható! / gyors információ, pénzügyi előnyök, kapcsolatrendszer, stb…/
A felemelkedési program teljesen összeállt. A kérdés, hogy velem tartasz, vagy nem? Ez egy kicsit bonyolultabb, mint, hogy igent, vagy nemet mondasz. Nem biztos, hogy tudod, mit nyerhetsz, vagy veszíthetsz. Nem biztos, hogy tudod, mit nem tudsz? ( Így nem is hiányzik) Néhány dolgot nem tapasztaltál meg, így azok rendszeres hiány nem okoz elvonási tüneteket. Két választásod lehet:
- Ez az egyszerűbb, a többség ezt teszi: El se olvasod a levelet, vagy ha idáig eljutottál, nagyon gyorsan dobd a kukába, nehogy véletlenül, jobb legyen az életed mint másnak, még kilógnál a sorból, esetleg felelőséget kellene vállalnod a saját életedért? Ugyan már!
- Ez a nehezebb, de ezt javasolnám még ha a testvérem lennél is: Itt van néhány kérdés, válaszold meg, és juttasd vissza minél hamarabb. Előre nem ígérhetek semmit, de ez a folyamat első lépése.
Egyedül nagyon kevés vagyok, az egész világot nem tudom boldoggá tenni, de néhánynak az életminőség megváltozásáért sokat tudok tenni, és rajtuk keresztül, egész tömegeket boldogabbá tudunk varázsolni - Amit valójában Ők maguk csinálnak saját magukért.
Nem egy hatalmas csoportot akarok egyedül létrehozni, csak egy öt fős alapmátrixot. Tíz pontot kell összegyűjtened, hogy bekerülj a csoportba. Ez a kiválasztás alapja, csak az öt fő kap további anyagot, lehetőséget.
Ha öt napon belül visszaküldöd, a válaszokat, meg van az első pontod.
Vigyázz! Nem egy tömegszervezetet hozunk létre “bepalizott” emberekkel, hanem egészen mást, örülnék, ha jönnél, de nem biztos, hogy lesz lehetőséged, mert csak azzal a néhány taggal akarok dolgozni, aki komolyan gondolja a céljait. Annyi energiát fektetek a kiválasztottakba, amennyit Ők is beletesznek, ez így korrekt. Semmi értelme, hogy egymást áltassuk és szórakoztassuk. Másrészről, bármilyen jószándékú a segítség, a legtöbbet azzal árthatunk, ha olyanoknak segítünk, akik nem igénylik a segítséget. Kíváncsian várom, hogy hány pontos leszel??
Barátsággal és segítőszándékkal: Gyuri |